2011. augusztus 7., vasárnap

Strandoltunk egyet hármasban

Kihasználtuk a várva-várt jóidőt, és elmentünk Ráckevére strandolni. A Nagy csütörtök óta a Börzsönyben lopja a napot, és bár hiányzott, azért hármasban is jól éreztük magunkat.

Tavaly már jártunk itt egyszer, és már mondhatni hetek óta tervezgettük, hogy idén is elmegyünk, csak hát az idő ugye... Reggel kicsit felhős volt az ég, ám ez nem tartott vissza minket, szerencsére. A nap végül kisütött, mi pedig csak fürödtünk, fürödtünk és pihentünk volna, ha a Kicsi nem rángat megint fürödni :D

Kicsit elrágódtam magamban a belépő kérdésén. 3 éves kortól 120 cm-es testmagasságig gyermekjegyet kell venni, 120 cm-es testmagasság felett pedig diákjegyet, ami +500 forint a gyermekjegyhez képest. A Nagy 143 cm, pedig még nincs 9. A legtöbb osztálytársa alacsonyabb nála, nem is kevéssel. Nem értem, miért testmagasság alapján kell különbséget tenni személy és személy között, miért nem lehet a klasszikus életkori határt alkalmazni? Mennyivel gyerekebb egy 118 centis 8 éves egy 141 centis 8 évsnél? Aztán: szinte mindenütt lehet már családi belépőt kapni, itt nem. A látogatók 95%-a gyerekkel ment, gondolom, mint mi is, elsősorban a gyerekek miatt. Lehet, hogy pont ezért.

Amúgy kicsit csalódtam, a belépőktől függetlenül, mert: 1.) kevés a wc, ami van, az is koszos, és annyira, de annyira büdös, hogy csak na; 2.) kevés az öltöző; 3.) kevés a szemetes; 4.) a gyerekmedence csúszdájához kisebb gyerekek nehezen tudnak felmenni, mert lépcső oda 0, ha a szülő felteszi, csoda, ha nem csúszik el, mert szerintem a körülötte lévő felületet a múlt században, de min. 1 hónapja takarították le utoljára, és a barna nyálka, ami a 'csempét' borítja, igencsak csúszós; 5.) egy lábmosó sem üzemelt :-O; hirtelen ennyi. Végül egy kis pozitívum: nagyon finom volt a lángos, nem papírvékony, nem szétégetett, használt olajban sütött, olajtól csöpögő vacak, hanem EHETŐ!, ami nagy szó strand-viszonylatban, szerintem. Összességében egy gyenge 7-est adnék neki, mármint a strandnak, ettől függetlenül a mi napunk 10-esre sikeredett! 

2011. augusztus 6., szombat

Megkérném a: - jégkrémgyártókat, hogy...

... legyenek szívesek olyan színezékeket használni, amelyek nem fesik meg a ruhát abban a pillanatban, amint lecsöppennek, igazán hálás lennék érte.

- cukrászdákat, hogy mindenképpen tartsanak hegyes végű tölcsért is, ne csak olyan laposat, hogy a kicsi gyerekek is ki tudják nyalni belőle a fagyit. Sőt. Ki tudják szívni belőle :D

- a gyorséttermeket, hogy használjanak hajlítható szívószálakat, hogy a gyerek ne döntse meg a poharat (ami fölé még nem tud hajolni, mert magas az asztal), és így ne boruljon az ölébe az összes innivaló.

- a BKV-t, hogy ne csak diákbérletet forgalmazzon, hanem diák JEGYET is, mert csinálnék én programot a gyerekeknek, de az utazás megfizethetetlen (és még csodálkoznak, hogy mindenki a gépkocsit részesíti előnyben a tömegközlekedéssel szemben). :-(

Tovább is van, mondjam még?

2011. augusztus 4., csütörtök

Segítségkérés a közösségi oldalakon

Igen,én is regisztráltam a facebook-on, és általában szeretem is, sok, számomra fontos dologról onnan értesülök (először). Van azonban a közösségi oldalaknak egy (több) olyan "funkciója?", amit nagyon, nagyon, nagyon-nagyon NEM szeretek.

Szinte minden héten megoszt egy-egy ismerősöm segítségkérést, amit más ismerőse tett közzé. Elismerem, bizonyos helyzetekben és ésszerű keretek között ez kimondottan hasznos lehet, ám... Vajon miért nem lehet egy icipici időt szánni arra, hogy ellenőrizzük a valóságtartalmat? Az utolsó két ilyen esetben, amikor pl. eltűnt személyt kerestek, elég volt az eredeti szerző oldalára kattintanom, és alig néhány másodperc alatt megtaláltam a bejegyzést, amiben már arról tájékoztattak, hogy meglett az elveszett? Még jó, hogy az ilyen segítségkérésekben van telefonszám is, amit lehet hívni, őrületbe kergetve a tulajdonost, valamint őrületbe kergetni az olyanokat, mint pl. én, akiket hihetetlenül bosszant ez a fajta emberi butaság. Na ja, lehet mondani erre, hogy eltűnt személyt viszonylag ritkán ismernek fel egy pár soros leírás alapján, és pusztán együttérzésből nem valószínű, hogy sokan felhívják a megadott számot, csak sajnos jópár menhely kapujában álló, esetleg mamáját elveszített állatkölyökről szóló segélykiáltás is kering :(

Emberek! Gondolkozzunk!

Amúgy jellemző, hogy az állatkínzásról szóló híreket, gazdikereső postokat 1000-en megosztják és lájkolják, ám amikor valóban segíteni lehetne, mondjuk parasportolóknak, hogy támogatáshoz jussanak, vagy világklasszis úszóra szavazni, aki ezzel ösztöndíjat nyerhetne, azt senki :-(