Dobozlakó macska

Kicsiny házunk és kertünk flórája és faunája igen változatos. Nézzük a faunát. A tavasszal megfigyelhető fészekrakó macska és nádi macska után megjelent udvarunkon a dobozlakó macska:

Küllemében megtévesztően hasonlít fészekrakó és nádi társához, ám velük ellentétben, kizárólag csak az ősszel/télen, hűvősebb időben figyelhető meg. Ha észrevesszük, viselkedjünk visszafogottan, igen félénk. Különösen érzékenyen reagál a hangos cica! felkiáltásokra, és nehezen tűri az erőteljesen matató kezeket.



Bagoly

A süni után elkészültek az említett katicák is, ám gyorsan el is repültek, mielőtt lefényképezhettem volna őket. Ez a bagoly

viszont nem menekült a kamera elől. Ugyanolyan technikával készült, mint a süni, és ugyanarra a fára fog kerülni, amelyik alatt a süni csücsül majd. Remélem. A színe szürke, ezt a kép nem igazán adja vissza. (Tudom, hogy a baglyok leginkább barnák, de a fánk is nagyrészt, így lett a madár szürke, hogy elüssön a környezettől.)

Itt van az ősz

Bár az időjárás még nagyon is a nyarat idézi, visszavonhatatlanul itt az ősz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint kedves kis kosztosaink, akik ma reggel az udvaron vártak. Vagy nem vártak, mindenesetre itt voltak. Hárman, és egy zöldike is.

Mivel múlt télen nagyon rákapott a cirmos a cinkehúsra, félő, hogy idén sem kímélné őket. Azt hiszem, itt az ideje, hogy átnézzük a szilvafára, a madáretető alá felrakott tüskés ágakat, mielőtt baj történne. Magokat már hoztunk bele délelőtt - a fekete napraforgó a kedvencük.

Karton süni

Az oviba készült ez a süni. Egyszerű és nagyszerű. Főleg a tüskéi mutatósak, és pont a tüskéi miatt nem kimondottan gyerekeknek való a készítése. Én azért nagyon élveztem :D Valószínűleg készül majd egy sötétebb testvér is hozzá, ha végeztem a katicákkal.

A süni mintáját átmásoljuk zsírpapírra, körbevágjuk, a száját és a tüskéit sniccerrel kivágjuk, a testet ollóval körbe. Megfestjük az orrát, szemét, arcát, majd ha megszáradt, óvatosan kiemeljük a tüskéket.

Tészta-gyöngy

Sok helyen találkoztam már ételfestékkel megfestett tésztával. Remélhetőleg 2 héten belül a Kicsi is oviba fog járni, viszont... Nem is tudom, hogy írjam le. Szóval elég körülményesen vették fel óvodába. Beíratkozáskor jöttek rá a városban :-O, hogy túl sok a gyerek, a hely viszont mondjuk úgy, kevés, ezért gyors óvodabővítésbe fogtak. Ami egyrészről jó lenne, ha nem éreztetnék velünk folyamatosan, hogy milyen hálásnak kellene lennünk nekünk, akiknek fellebbezés útján került be a gyereke az óvodába, másrészről kíváncsi vagyok, milyen lesz, nulla kerttel, nulla játékkal. Játék annyi lesz, amennyit az anya-óvodából el tudnak könyörögni, no meg amit a szülők bevisznek. Ezért is gondoltam, hogy festünk néhány csomag tésztát, a jó nagy fajtákat a kicsik is fel tudják majd fűzni. (Az anya-intézményünkben vegyes csoportok vannak, a két mostoha csoportba - ahogy emlegetni szoktuk őket - viszont csupa-csupa kis 3 éves fog járni.)

Mit ne mondjak, egyszerűbbnek tűnt, mint amilyen volt :D Jó nagy csőtésztát választottam, kéket, pirosat, zöldet és lilát szerettem volna festeni. A piros pillanatok alatt megfogja, a zöld úgy-ahogy, a kék alig, a lila pedig amit a pirosból és a kékből kevertem, talán mint a zöld. Kicsit eltoltam, mert papírtörlőre szedtem a tésztákat, minimális kevergetéssel - vacsoraidő volt, így a papír jól ráragadt. Ráadásul a kék fel is puhult, mert a színhatás kedvéért tovább áztattam. Ez tegnap történt, ma újra próbálkoztam. Szűrőben csöpögtet, sima tálcára kirak módszerrel (ma penne tésztát használtam). Ez már jobbnak tűnik, de a kéket hanyagolni fogom, inkább megpróbálom majd a citromsárgát.

Természetesen, ha már kéznél volt a tészta, gyorsan kipróbáltuk itthon is :D

Lassan megkezdjük a nagyüzemi gyártást, hogy mire a munkásokon kívül az ovisok is bemehetnek az új oviba, megfelelő készlettel rendelkezzünk :)

Sziréna

Elég sok sorozatot nézek (pirulok erősen), szeretem a krimiket (is) nagyon. Soha nem értettem, ha tudják, hol a rossz fiú/lány, miért kell 15 autóval, erősen szirénázva érte száguldani. A 15 kocsi még ok, no de a sziréna? Bizonyára süket az összes bűnöző. Aztán meg csodálkoznak, ha csak lebben a függöny az ablakon.

Dobot készítettünk

Dobot készítettünk a héten. Az itt talált ötlet szerint indián dobot, de már rájöttem, hogy minket "átvágtak", mert formáját tekintve nem is indián, hanem kínai dob :D Mindegy, ez nem változtat a lényegen, a hangszerek készen, mi pedig jót mulattunk.

Mikor rátaláltam, rögtön vigyorogni kezdtem, végre, itt a bizonyíték, nem hiába gyűjtögetem én a Medve dobozait! Nem csak a Medve korongokat, hanem sok minden mást is, amit meglátok, megveszek, pedig még nincs is helye (még a fejemben sem), aztán egy váratlan pillanatban jön valami, és mindjárt helyükre kerülnek a kincsek.  

Gyorsan előbányásztam 3 dobozt, és az Apjuktól kért diszperzittel fehérre kentem őket. 3 réteg kellett hozzá, úgy már elég jól fedett.

Mikor megszáradt, előszedtük a festéket, amilyet soha többet nem veszek. (Most használtuk először, de szörnyű volt.) Ezekkel indián jellegűnek szánt mintákat próbáltunk festeni rá. Ki ilyet, ki olyat. 

Újabb száradás után fonal végére kötöttünk nagy fa gyöngyöket, kifúrtuk a doboz két szemben lévő oldalát, átdugtuk a fonalat, és a másik végét ott csomóztuk meg, hogy ne jöjjön ki.

A két beapplikált dobverő közé beragasztottunk egy darab nikecellt (azt hiszem, az volt :D, Apjuktól kaptuk) kicsit kifúrkáltuk, majd ráragasztottuk a doboz tetejét is.

A lyukba beleragasztottunk egy-egy evőpálcikát, és kész is lett a mi indiánnak hitt kínai dobunk.

Van még egy, arról sajnos eddig nem készült fotó.  

Libaterelő 14

Teljesítménytúrázni voltunk tegnap a Naggyal. Tavaly jött a vágy, hogy túrázni, túrázni szeretnék. Sajnos, ez már ősz végén volt, így egészen idén májusig kellett várnom/várnunk az első erőpróbára. Azért várnunk, mert a Nagynak jönnie KELL, mese nincs. Májusig pedig azért, mert előtte olyan rossz idő volt, hogy nagyon.

Májusban teljesítettük a Dolina 13-at Albertirsán, én augusztusban a Pomáz Körül-Belült, míg a Nagy a Börzsönyben lógatta a lábát, tegnap pedig a Libaterelő 14-esét Úriban. Nagggggyon jóóóóóóó volt! Fényképek nem készültek (sajnos), mert olyan nagy a fényképezőgépünk, hogy inkább itthon hagytam, jelentős súlya van.

A Nagy mostanra már elfeljtette, milyen volt a Dolina, először vigyorgott lelkesen, aztán jött szótlanul, aztán nyögött, nyögött és még egy kicsit nyögött. Estére viszont úgy belelendült, hogy már lélekben látja magát, mint bronzjelvényes teljesítménytúrázót. Úgy legyen, rajtam nem múlik!