Úgy 2 éve ütött szöget a fülemben a teljesítménytúra kifejezés, és tudtam, hogy ezt akarom. Nem szeretném, akarom. Persze tél volt, így egészen 2011. tavaszáig kellett várni a megvalósítással. Úgy tűnt, a természet sem akarja, hogy mi túrázzunk - nem volt kérdés, hogy a Nagynak is jönnie kell velem -, mert hol az eső esett, hogy viharos szél fújt a kiszemelt napokon. Azokból pedig fájdalmasan kevés akadt, hiszen olyan helyet kellett választani, amit tömegközlekedéssel meg tudunk közelíteni, és van rövidebb táv, max. 15 km-es, a gyerek miatt.
Végül aztán csak kedvezett a csillagok állása, és belevágtunk. Én nagyon élveztem, a Nagy kevésbé, de a végén mindig megbékél, és büszke magára. Ősszel egy egészen rövid távon az Apjuk és a Kicsi is velünk tartott. A tél hozott egy hosszabb pihenőt, és végre tegnap ismét mehettünk. Tatára, a
XIII. Tatai Nemzetközi IVV túrára.Megint négyesben, és az Apjuk úgy gondolta, hogy az 5 km helyett inkább a 10-et válasszuk, mert stramm gyerek az a Kicsi, bírni fogja. Hát, nem bírta. Tulajdonképpen egész jól helyt állt, de azért cipelni is kellett, de megoldottuk. Az Apjuk az elején még elég víg volt, aztán a táv vége felé már az ő arcáról is lefagyott a mosoly. Na igen, így jár, aki amúgy inkább motorozik. Jó, nem akarom bántani, mert ennek is megvan a maga oka, de így legalább jobban elismeri a mi teljesítményünket.
Teljesítménytúrázás. Nagyon jó, szeretem. Szeretem, ahogy elfáradok, és szeretem az érzést a végén, igen, megcsináltuk. Amit nem szeretek benne, hogy tényleg a teljesítményen van a hangsúly, amit itt-ott nem baj. Megy az ember konokul előre, örül, mikor elhagy egy ellenőrzőpontot, végre, ennyivel kevesebb van hátra. De jó, ott a cél, mindjárt vége. Ez nem baj, néha. Ám az én/mi tempónk nem engedi meg, hogy itt-ott megálljuk nézelődni, ami tegnap például kimondottan rossz volt. Ott "sétáltunk" a gyönyörű Öreg-tó körül, és csak menni, menni kellett. A víz szintje kimondottan alacsony volt, olyan hatása volt az egésznek, mint egy tengerparti üdülőnek. Az emberek belepték a partot, a gyerekek játszottak a homokban, mi pedig csak mentünk. Persze, dolgunk végeztével mi is visszamehettünk volna, de addigra már olyan fáradt, koszos, és nyavalygós volt a társaság, hogy inkább kihagytuk.
Hazafelé, ha már arra jártunk, tettünk egy rövid kitérőt a Turul Emlékműhöz. Tényleg csak rövidet, mert a népsűrűség jóval nagyobb volt, mint amit szeretünk, a kimondottan (szokatlanul) meleg időnek köszönhetően. Tegnap megdőlt az országos nappali melegrekord, Baján 24,5 fokot mértek.
