Amikor ideköltöztünk, volt a telken egy csersznyefa. Korai, nagyszemű, isteni. Aztán néhány év múlva sajnos kiszáradt, amikor a környéken sok más cseresznye- és meggyfa is kiszáradt. Mivel ősszel van a születésnapom, 3 éve cseresznyefa csemetét kértem ajándékba a szüleimtől. Elültettük, aztán minden tavasszal lestem a fát, hogy csak egy, csak egy szem lenne rajta, hogy végre megtudjam, milyen.
Idén tavasszal aztán láttam, hogy eljött az én időm, jópár virág pompázott a fácskámon. Majd jött az eső, jött a szél, jött a jég. Az én fácskám elhajlott, a levelei megritkultak, kilyukadtak. Egyetlen egy szem úszta meg ezt a kegyetlen időt, hogy bemutatkozzon, ilyen nagyon finom leszek.
Aztán tegnap este nekem szegezte Apjuk a kérdést: "Láttad, mennyi bogár van a cseresznyefádon?" Nem, még nem láttam. Hiszen olyan nagyon meleg volt az elmúlt napokban, hogy még az udvarra sem tudtunk kimenni. De sok volt rajta, rengeteg. Mikor kicsit megráztam a fát, horrorfilmekbe illő jelenet játszódott le. Zöld páncélos bogarak rajai kaptak szárnyra, hogy rövid idő múlva visszatérjenek. Zöld cserebogarak.
A helyzet azonnali beavatkozást kívánt, úgyhogy gyorsan lekaratéztuk őket. Nem vicc, a permetszer neve Karate. Nemrég megráztam a fát, most nem potyogtak, remélem így is marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése