Vágy

Amikor még csak a Nagy volt, soha eszembe nem jutott, hogy olyan helyre menjek, ahová ő nem jöhet. Azért, mert nem neki való, vagy azért mert egyedül szeretnék lenni/menni. Természetes volt, hogy a kötelezőktől - mint a munka - eltekintve minden pillanatban ott volt velem. Na jó, a karácsonyi ajándékokat is nélküle vettük meg. Egyébként tényleg mindig de mindig velünk volt. Egészen addig, amíg ő nem kezdte el pedzegetni, hogy maradna egy kicsit a Mamánál.
Aztán jött a Kicsi, megnőtt, megtanult járni, megtanult beszélni, megtanulta, hogy adide, tiém, áááááááááááááááááááááá. Persze a Nagy nem akarta odaadni, semmit, függetlenül attól, hogy kié. Ezért, és még sok minden másért a házunk zeng az üvöltéstől. Van, amikor a Kicsi üvölt, mert a Nagy elvett tőle valamit, és nem akarja visszadni, vagy éppen ő akar elvenni valamit a Nagytól, aki nem akarja odaadni neki. Van, amikor a Nagy üvölt, mert a Kicsi elvett tőle valamit, és nem akarja visszaadni, vagy éppen ő akar elvenni valamit a Kicsitől, aki nem akarja odaadni neki. Van, amikor én üvöltök, mert a Kicsi/Nagy üvölt, mert a Kicsi/Nagy elvett tőle valamit, és nem akarja visszaadni, vagy éppen ő akar valamit elvenni a Kicsitől/Nagytól, aki nem akarja odaadni neki. Van, amikor az Apjuk üvölt, mert a Kicsi/Nagy...
Nem mindegy, hogy ki hol ül az asztalnál, melyik pohárból iszik, fürdik elsőnek, kinek a szobája, kinek a párnája, zenét hallgassunk, vagy ne nézzük meg 1794-dik alkalommal a Mickey egeret, de a Barbie az jó lenne, csak nem mind a kettőnek, stb., stb., stb.
Szóval, amúgy sem terveztük szűk családunk bővítését, de ezek a dolgok még attól is elveszik a kedvem, hogy egyáltalán elálmodozzak arról, milyen jó is, amikor kisbaba van a háznál, aki picike, puha, ölelnivaló, jószagú. Mert a kisbaba előbb-utóbb megnő, és akkor már nem lesz picike, puha, elszalad az ölelés elől, és még jószagú sem lesz, mert megszereti az uborkát, és majd csorog végig a kezén a könyökéig az uborkalé.
Tudom, tudom, hogy másutt is így van, csak én olyan rosszul, egyre nehezebben viselem.
A Nagy december elején elmegy (valószínűleg) egy 3 napos táborba, és Apjuk felvetette, hogy nézzünk ki egy jó kis szállodát, a Kicsit pedig ha tetszik neki(k), ha nem, csak a Mamáéknál szállásoljuk el, hogy csak ketten...
Jó lenne. Jó lenne végre kicsit kettesben lenni, végre úgy váltani egymással 1 mondatot, hogy senki nem szól közbe min. 3x. A többiről nem is beszélve. Jó lenne, de félek, hogy nem feltöltene, hanem csak még inkább vágyakoznék utána nyugodt napokra.