A Barátnőm kislánya 1 éve bölcsibe jár. Ma 6 hetes (betegség és bölcsiszünet) kihagyás után reggel elvitték az intéménybe, majd néhány perc után vissza érte és haza vele, többszöri hányás miatt. Az újabb betegség komoly, nem fertőző, a neve bölcsiundoritisz. Mivel nem az enyém Kicsi jár oda, így természetesen nem láthatok a dolgok mélyére, ám a Barátnő elmondásából arra lehet következtetni, hogy nagyrészt a gondozónők hozzáállásának is köszönhető, persze a megszokott otthoni jólét mellett.
Hajlamos vagyok elhinni a hozzáállásról szóló mondatokat, hiszen vannak emlékek a Nagy ovis éveiből, sajnos, nem túl jók.
Mindenki tudja, hogyne tudnánk, hogy a bölcsődei dolgozók, óvónénik, tanárok, orvosok, ápolónők, rendőrök, tűzoltók, stb. nincsenek jól megfizetve. De. Attól, mert nincsenek megfizetve, még elhivatottsággal kell(ene) végezniük a munkájukat, függetlenül a körülményektől. Szerintem. Gondolom, amikor pályát választ valaki, akkor is tisztában van azzal, hogy mely szakmákat fizetik meg, és melyeket nem. Azok a szakmák, amiket fentebb említettem, tipikusan olyanok, amelyekhez kell az elhivatottság, anélkül nem lehet. Csak szívvel-lélekkel. Azért, hogy aztán majd úgy vigyük a második, harmadik, többedik gyerekünket a bölcsődébe/óvodába/iskolába, hogy szeretnénk, ha ő is X.Y.-hoz kerülne, nem pedig azzal, hogy ha lehet, én másik gondozót/óvónőt/osztályfőnököt szeretnék. Azért, hogy hálásan emlegessük a nővért, aki megtörölte a homlokunkat, aki kicserélte a kötést a sebeinket, és közben lelket öntött belénk, mosolygott ránk. Azért, hogy ha majd felnőttek leszünk, mi is rendőrök vagy tűzoltók legyünk, hogy segíthessünk másoknak, hogy olyan bátrak legyünk, mint a tűzoltó, aki nem engedte, hogy leégjen a házunk, aki kimentett a nagy létrájával.
Szóval, ha valaki nem tudja szívvel-lélekkel csinálni, és mondjuk azt feleli a szülőnek, aki lelkesen újságolja egy hosszú kihagyás után, hogy szobatiszta a gyerek, és csak alváshoz kell pelus, hogy azt majd ő meglátja, az inkább hagyja ott a pályát, és kezdjen sztárügyvédnek tanulni. Vagy politikusnak. Ott talán majd elégedett lesz annyira a fizetésével, hogy bármilyen körülmények között szívvel-lélekkel végzi majd a munkáját.
2010. július 26., hétfő
2010. július 25., vasárnap
2010. július 23., péntek
Csapás csapás hátán
Amikor ideköltöztünk, volt a telken egy csersznyefa. Korai, nagyszemű, isteni. Aztán néhány év múlva sajnos kiszáradt, amikor a környéken sok más cseresznye- és meggyfa is kiszáradt. Mivel ősszel van a születésnapom, 3 éve cseresznyefa csemetét kértem ajándékba a szüleimtől. Elültettük, aztán minden tavasszal lestem a fát, hogy csak egy, csak egy szem lenne rajta, hogy végre megtudjam, milyen.
Idén tavasszal aztán láttam, hogy eljött az én időm, jópár virág pompázott a fácskámon. Majd jött az eső, jött a szél, jött a jég. Az én fácskám elhajlott, a levelei megritkultak, kilyukadtak. Egyetlen egy szem úszta meg ezt a kegyetlen időt, hogy bemutatkozzon, ilyen nagyon finom leszek.
Aztán tegnap este nekem szegezte Apjuk a kérdést: "Láttad, mennyi bogár van a cseresznyefádon?" Nem, még nem láttam. Hiszen olyan nagyon meleg volt az elmúlt napokban, hogy még az udvarra sem tudtunk kimenni. De sok volt rajta, rengeteg. Mikor kicsit megráztam a fát, horrorfilmekbe illő jelenet játszódott le. Zöld páncélos bogarak rajai kaptak szárnyra, hogy rövid idő múlva visszatérjenek. Zöld cserebogarak.
A helyzet azonnali beavatkozást kívánt, úgyhogy gyorsan lekaratéztuk őket. Nem vicc, a permetszer neve Karate. Nemrég megráztam a fát, most nem potyogtak, remélem így is marad.
2010. július 22., csütörtök
2010. július 14., szerda
Tanulni vagy nem tanulni a szünetben?
Amikor az utolsó tanítási napnak is vége lett, és a Nagy még mindig nem nyomott a kezembe semmiféle cetlit, amin a nyári tanulnivalók lettek volna, egyenesen nekiszegeztem a kérdést: mit kell nyáron gyakorolni? Erre nemes egyszerűséggel azt felelte, hogy semmit. Azt mondta az osztályfőnök, hogy ne tanuljanak, csak pihenjenek, arra való a nyár. ??? Persze nem gondoltam, hogy nyáron annyit kell majd tanulni, mint mikor iskolába jártak, meg láttam is rajta, hogy fáradt, no de mégis.
Iskolaidő alatt szívesen olvasott a Kicsinek, nekünk, mindent. Mára elmúltak ezek az idők, és ez bizony nyomot hagyott az olvasásán is. Óvatos puhatolózások közepette rá kellett ébrednem, hogy bizony elég sok mindent elfelejtett. Ennek köszönhetően a Nagy legnagyobb bánatára gyakorlásba kezdünk. Ma kezdésnek készítettem egy matematika gyakorló lapot, egy kis egyszerűt, mert a könyvek év közben beteltek. Holnap kitöltjük, és megírunk egy levelet a Papinak, amit az elküldendő fényképek mellé tehetünk.
Iskolaidő alatt szívesen olvasott a Kicsinek, nekünk, mindent. Mára elmúltak ezek az idők, és ez bizony nyomot hagyott az olvasásán is. Óvatos puhatolózások közepette rá kellett ébrednem, hogy bizony elég sok mindent elfelejtett. Ennek köszönhetően a Nagy legnagyobb bánatára gyakorlásba kezdünk. Ma kezdésnek készítettem egy matematika gyakorló lapot, egy kis egyszerűt, mert a könyvek év közben beteltek. Holnap kitöltjük, és megírunk egy levelet a Papinak, amit az elküldendő fényképek mellé tehetünk.
2010. június 13., vasárnap
Medvék
Pünkösd vasárnap elmentünk Veresegyházára a Medveotthonba. Ez hiba volt. Nem az, hogy elmentünk, hanem az, hogy pont pünkösd vasárnap, csak amíg oda nem értünk, nem tudtuk, hogy pont pünkösd vasárnap van. Évek óta nagy rajongói vagyunk az intézménynek és lakóinak, már hatodik éve járunk oda, és van olyan esztendő, hogy 2x is tiszteletünket tesszük ott.
A gyerkőcök szeretik, mi is szeretjük. Elfogadható távolságra van tőlünk, és ami szintén nagyon fontos, nem hagyjuk ott a gatyánkat, azaz barátiak az árak. A második évben induláskor itthon tűzött a nap, rövidgatyó, póló. Mire odaértünk, jó kis zápor kerekedett. Gondoltuk, legalább az ellátmány ne vesszen kárba, elkezdtünk eszegetni az autóban a parkolóban. Mire befejeztük, elállt. Elindultunk a medvék felé, mire odaértünk, megint eleredt. Beálltunk a büfé eresze alá. Elállt. Még jobban megközelítettük a medvéket, és a Nagy, aki akkor még kicsi volt, kb. 5 méter megtétele után eltaknyolt, nem kicsit, bele egy nagy dagonyásba. Persze váltóruha nem volt nálunk, popsitörlővel úgy-ahogy lepucoltuk, aztán mentünk tovább. Mostmár száraz lábbal körbe lehet járni, körbeértek a térkővel, tavaly még nem voltak gólyák, már azok is vannak, és felépült egy szép kilátó is.
A medvék mellett titkos sztárunk Robi, a "paci". Ő nem állandó lakója a Medveotthonnak, dolgozni jár oda. Amikor a Nagy már kicsit nagyobb lett, közölte, hogy ugrálni szeretne (ugrálóvár, hurrá!). Elmondtam neki, hogy néhány percnyi ugrálásért nem vagyok hajlandó fizetni, de lovagolni lovagolhat, ha szeretne. Némi rábeszélés után közeli ismeretséget kötött Robival, azóta nem kérdés, hogy ugrálóvár, vagy Robi. Idén a Kicsi is csatlakozott a robigolók társaságához, minden félelm nélkül. Nem tudom, hogy Robi pontosan milyen ló, de nem póni, és nem is olyan nagydarab. Pont gyerek méret. Általában, ahol nyilvános eseményen (nem lovardában) lovagolni lehet, összekötnek néhány lószágot, köztük pedig áll valaki, aki unott arccal terelgeti őket körbe-körbe. Robira addig nem lehet felülni, amíg be nem mutatkoztunk neki, nem köszöntünk, nem simogattuk meg. Felnőtt kollégája szeretettel terelgeti a gyerekeket, igazgatja őket, feladatokat ad nekik. Emeld fel a kezed, hajolj előre, öleld át a nyakát, támaszkodj meg hátul.
Egy jótanács az odalátogatóknak: a mackókat meg lehet etetni. Jónéhány hosszú nyelű fakanál van kihelyezve, amire mézet lehet csurgatni. Mézet lehet helyben venni, és vinni is. Érdemes már reggel időben odaérni, ugyanis 11 körül már az összes mackónak keresztbe áll a szeme a sok méztől :-) Jobb esetleg hűvösebb napon, mert húst is kapnak, amit nem mindig esznek meg rögtön, és nagy melegben kellemes dögszag keveredik a macikaki szagával. A hely navigátor nélkül is könnyen megközelíthető, a településre beérve egyértelmű táblák jelzik a helyes útirányt.
A gyerkőcök szeretik, mi is szeretjük. Elfogadható távolságra van tőlünk, és ami szintén nagyon fontos, nem hagyjuk ott a gatyánkat, azaz barátiak az árak. A második évben induláskor itthon tűzött a nap, rövidgatyó, póló. Mire odaértünk, jó kis zápor kerekedett. Gondoltuk, legalább az ellátmány ne vesszen kárba, elkezdtünk eszegetni az autóban a parkolóban. Mire befejeztük, elállt. Elindultunk a medvék felé, mire odaértünk, megint eleredt. Beálltunk a büfé eresze alá. Elállt. Még jobban megközelítettük a medvéket, és a Nagy, aki akkor még kicsi volt, kb. 5 méter megtétele után eltaknyolt, nem kicsit, bele egy nagy dagonyásba. Persze váltóruha nem volt nálunk, popsitörlővel úgy-ahogy lepucoltuk, aztán mentünk tovább. Mostmár száraz lábbal körbe lehet járni, körbeértek a térkővel, tavaly még nem voltak gólyák, már azok is vannak, és felépült egy szép kilátó is.
A medvék mellett titkos sztárunk Robi, a "paci". Ő nem állandó lakója a Medveotthonnak, dolgozni jár oda. Amikor a Nagy már kicsit nagyobb lett, közölte, hogy ugrálni szeretne (ugrálóvár, hurrá!). Elmondtam neki, hogy néhány percnyi ugrálásért nem vagyok hajlandó fizetni, de lovagolni lovagolhat, ha szeretne. Némi rábeszélés után közeli ismeretséget kötött Robival, azóta nem kérdés, hogy ugrálóvár, vagy Robi. Idén a Kicsi is csatlakozott a robigolók társaságához, minden félelm nélkül. Nem tudom, hogy Robi pontosan milyen ló, de nem póni, és nem is olyan nagydarab. Pont gyerek méret. Általában, ahol nyilvános eseményen (nem lovardában) lovagolni lehet, összekötnek néhány lószágot, köztük pedig áll valaki, aki unott arccal terelgeti őket körbe-körbe. Robira addig nem lehet felülni, amíg be nem mutatkoztunk neki, nem köszöntünk, nem simogattuk meg. Felnőtt kollégája szeretettel terelgeti a gyerekeket, igazgatja őket, feladatokat ad nekik. Emeld fel a kezed, hajolj előre, öleld át a nyakát, támaszkodj meg hátul.
Egy jótanács az odalátogatóknak: a mackókat meg lehet etetni. Jónéhány hosszú nyelű fakanál van kihelyezve, amire mézet lehet csurgatni. Mézet lehet helyben venni, és vinni is. Érdemes már reggel időben odaérni, ugyanis 11 körül már az összes mackónak keresztbe áll a szeme a sok méztől :-) Jobb esetleg hűvösebb napon, mert húst is kapnak, amit nem mindig esznek meg rögtön, és nagy melegben kellemes dögszag keveredik a macikaki szagával. A hely navigátor nélkül is könnyen megközelíthető, a településre beérve egyértelmű táblák jelzik a helyes útirányt.
A nap poénja: a kerítésen körben ismeretterjesztő táblák vannak. Sétál előttünk egy anyuka, 2 kisfiúval. Az egyik 6-7 éves lehet, a másik kicsivel idősebb. Anyuka ránéz az egyik táblára és felteszi a kérdést: "Tényleg, hogy is szaporodnak a medvék?" Mire a nagyobbik habozás nélkül rávágja: "Hát tojással!" :-))
WAMP
Ma végre én is eljutottam a WAMP-ra. Nagyon vártam már rá, többször készültünk (3-an mentünk), csak mindig közbejött valami.
Jóóóóóóóóóóó volt. Van egy gyönyörűűűűűűűűűűű táskám, a Nagynak cicás gyűrűje, Öcsémnek egere, ja, és egy karkötőm is. És persze vettem volna még ezt-azt, csak hát...
A legfontosabb, hogy azért van gyönyörűűűűűűűűűűűű táskám, mert végre találkoztam Férc Jutkával, aki nagyon-nagyon kedves, és itt is szeretném elmondani, hogy csodálom a munkáját, és számoljon arra, hogy amikor átveszem a majd' 3 milliárdos lottónyereményem, felvásárolom az egész raktárkészletét. Na jó, majdnem az egészet :-) Köszönöm szépen a kedvességed, és az ajándékot, amit nem tudom, mivel érdemeltem ki, a Nagy még fürdéshez sem akarta levenni, végül azért sikerült lebeszélni róla.
Sajnos fényképet nem sikerült készítenem a csudi dolgokról, mert mindenki lelépett a saját cuccával, azért a táskámat és a karkötőmet megpróbálom majd lefotózni.
PS: végre sikerült rendesen belinkelni azt és úgy, ahogy szerettem volna :-)
Jóóóóóóóóóóó volt. Van egy gyönyörűűűűűűűűűűű táskám, a Nagynak cicás gyűrűje, Öcsémnek egere, ja, és egy karkötőm is. És persze vettem volna még ezt-azt, csak hát...
A legfontosabb, hogy azért van gyönyörűűűűűűűűűűűű táskám, mert végre találkoztam Férc Jutkával, aki nagyon-nagyon kedves, és itt is szeretném elmondani, hogy csodálom a munkáját, és számoljon arra, hogy amikor átveszem a majd' 3 milliárdos lottónyereményem, felvásárolom az egész raktárkészletét. Na jó, majdnem az egészet :-) Köszönöm szépen a kedvességed, és az ajándékot, amit nem tudom, mivel érdemeltem ki, a Nagy még fürdéshez sem akarta levenni, végül azért sikerült lebeszélni róla.
Sajnos fényképet nem sikerült készítenem a csudi dolgokról, mert mindenki lelépett a saját cuccával, azért a táskámat és a karkötőmet megpróbálom majd lefotózni.
PS: végre sikerült rendesen belinkelni azt és úgy, ahogy szerettem volna :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)